Projektzáró rendezvény

Az ÜST projektet záró rendezvényen részt vettek a KSH, a finanszírozó, a fővállalkozó és az alvállalkozók munkatársai. A rendezvényen készült fotók is mutatják, hogy a projekt résztvevői jó kapcsolatot alakítottak ki egymással. A bemutatók összefoglalták a projekt megvalósítását és a jövőbeli fejlesztési lehetőségeket.

   
   
A projektzáró esemény megnyitóján az étterem jellegéhez hűen középkori lovagi megnyitónak örvendhettünk.
   

 

Az előadások összefoglalták a projekt megvalósítását, a tapasztalatokat és az ÜST jövőjével kapcsolatos intézkedéseket.

   
   

A projekt résztvevői kötetlen beszélgetést folytattak, a KSH kifejezte nyitottságát a térinformatikai fejlesztések irányába.

   
   

A rendevény közelebb hozta egymáshoz a projektben résztvevőket.

   

 

A kép bal oldalán az ÜST "objektumai" találhatóak, míg a táblán látható, hogy a KSH megtette az első lépéseket az agrárstatisztikai térinformatika irányába.